A kiégés

Ahogy a Tökéletes helyett Teljes élet I. cikkben utaltam rá, bizony a tökéletes élet fenntartása rengeteg energiánkat emészt fel, éget el. Ezt az alábbi kis történettel szeretném szemléltetni, hogy megágyazzunk ennek a nehéz témának a boncolgatásához, ami oly sokunk életében előfordul.

Mielőtt nekiláttam a téma kidolgozásának, épp a balatoni kis házikónk téliesítésén dolgoztam.

Arra gondoltam, végre lejutottam szeretett kis kuckónkba, ahol az óriásfákkal körül-ölelt terasz a törzshelyem, és szomorkodtam, hogy mindössze 10 fok van, pedig már úgy elterveztem, hogy a teraszon ülve írogatok az almámba.

Aztán arra jutottam, hogy begyújtok a teraszon lévő vörös kőből épült sütögető kéményébe, és ha sikerül, akkor nemcsak meleget csinálok, hanem a témámhoz is idevágó, lobogó tűz látványában is gyönyörködhetek.

Ahogy így ülök kint, nézem a tüzet, a lángokat, azt ahogy felemészti a fákat, amiket rádobok.

Minél nagyobb a láng, annál gyorsabban leég.

Gyűlik a hamu, ki kellene hamuzni.

Az sem mindegy, hogy mit égetek.

Van aminek nagyobb a füstje, mint a lángja.

De igazi meleget, csak a parázs adhat, amelyik darabjaira esik, nyugodtan, fenségesen, bölcsen izzik, tudva azt, hogy bármelyik kis részéből lehet láng újra. De az elmúlást is méltóságteljesen viseli, ősz hajúan hűl ki, és a földre szórva, a fa esszenciáját átadva, újra bekerül a körforgásba, az életbe.

Azt éreztem, hogy mennyire intenzív a melege a lángoknak, de csak az egyik oldalamat melegíti, a másik oldalam hidegben van.

Eszembe jutott a Nap, a a napsugár ereje, amelyik körbevesz, és simogatóan melegít, mindenütt. Lángokra nagy hidegben van szükségünk.

Amikor valami hiányzik, nincs mi meleget adna különben, ezért ez a féloldalas tűz, ami átjár. Ha túl közel ülök, ahol melegít, ott már inkább éget, ami kimarad ott fázom. Hihetetlen ambivalencia. Itt se jó, ott se jó érzés. Mégis a kettő dinamikája ad valami feszültséget.

És füstöl, van egy egyen szaga, és homályosítja a képet. Nem tiszta.

Valahogy mi is így működünk.

„Egyenként vizsgáld át egyéniséged minden tartalmát és rendezgesd.

Figyeld meg szokásaidat: honnan erednek, mit művelnek, hova tartanak.

Bontsd szét egyéniségedet és minden tartalma idegenként fog mutatkozni előtted.

Bontsd szét egyéniségedet és ne félj, hogy elszegényedsz: mert helyébe-tódul a határtalan összefüggés gazdagsága.

Bontsd szét egyéniségedet és ne félj, hogy bármit is elveszítesz: mert ha a mosdatlant kiutasítod, mosdottan a helyén találod.

Bontsd szét egyéniségedet és szabaddá válnak lelked végtelen áramai, melyek nem benned vannak és nem kívüled, áthatnak mindenen.

Akin egyénisége uralkodik: ha előrejut, pöffeszkedővé, ha lemarad, ronggyá válik.

S aki egyéniségén uralkodik: valójában nem érinti a szerencse és a balsors.”

/Az egyéniség szétbontása/ Weöres Sándor