Az ülésekről Coachként és Fejlesztőként

Mi az én feladatom?

Az első és legfontosabb feladat számomra, a teljeskörű jelenlét az üléseken. Ez azt jelenti, hogy nemcsak fizikailag vagyok jelen, de minden idegszálammal az ügyfélre koncentrálok, követem, igazodva vezetem. Ez az odafigyelés mellett, az ügyfél reakcióinak, mozdulatainak, hangszínének, energiájának és mondandójának teljeskörű észlelését jelenti, melyet gyakran vissza is tükrözök neki. Ez azért fontos, mert sokszor nem látjuk magunkat kívülről.

Az odafigyelés mellett, teljeskörű elfogadással vagyok jelen. Nem ítélkezem, sőt a saját álláspontomat maximálisan háttérbe szorítom, mert az én megoldásom az én valómból fakadna, míg az ügyfél a saját valóságában él, így a válaszokat neki kell megtalálnia saját magához.

Fő feladatom a felszín és a sztori mögött meglátni az ember valóját, és azt láttatni vele is. Éreztetni azt, mennyire szerethető az esetleges hibáival, és botlásaival együtt, hiszen tökéletesség nincs, csak teljesség, ami az egész életünk és személyiségünk komplexitásában rejlik, abban a rálátásban, amikor megértjük azt, hogy hálózatban élünk, hogy minden mindennel összefügg, hogy az életünk apró darabkái összeállnak egy egésszé, amikor megértjük értelmét, és el tudjuk magunkat helyezni ebben a rendszerben.

Egyik fejlesztési folyamat sem tanácsadás. Nem arról szól, hogy én megmondom kinek mi a jó. Arról szól, hogy együtt dolgozunk, egy elakadáson, egy konfliktuson, egy személyes fejlődésen. Hogy az élet ne megöregedés, hanem felnövekedés legyen – ahogy szól a bölcsesség.

Hogy túljussunk adott dologokon, hogy legközelebb már mi magunk is felismerjük, és megoldjuk minél rövidebb idő alatt a problémáinkat, végső soron, hogy megértsünk valamit saját életünkből.

Ehhez először közösen tudatosítjuk miben is vagyunk benne, mi zajlik velünk, körülöttünk, hogy érint ez minket, mire van szükségünk, majd ezáltal elindul az energiaszintünk felfelé, hogy valamilyen akcióba lépjünk a környezetünkkkel, hogy kialakuljon valamilyen kölcsönhatás, változás. Itt gyakran érezzük magunkat sebezhetőnek, de ezáltal érezzük, hogy élünk, hogy megéljük az életünket és átéljük a velünk történt dolgokat, eseményeket. Ha ez sikeres, akkor elégedettek leszünk, és a tapasztalatokat összegezve haladunk tovább.

Ahogy Weöres Sándor írja:

„Bontsd szét személyedet és beléd tódul a világ.

  Bontsd szét a személyeddé vált világot és beléd tódul a teljesség.”

/A kulcs kettőt fordul a zárban/